Létrehozva: 2017.10.20.

Börtönből netezett egy magyar rab

Saját Facebook-oldalán posztolgatott fotókat a cellájáról és körülményeirõl egy sopronkõhidai rab. A férfi perrel fenyegetõzik, mivel szerinte túl kicsi a cella, és nem ízlik neki az étel. A Büntetés Végrehajtás parancsnoksága belsõ vizsgálatot indított az ügyben.

Szerző Ripost

Két órán át netezett egy Sopronkőhidán fogvatartott férfi, annak ellenére, hogy a szabályok szerint nem használhat okostelefont. A rab rengeteg,

rácsok mögött készült fotót is megosztott: bemutatja a celláját, az ételt, amit kap, de még egy egeret is megörökített.

„Nem normális, hogy moslékkal etetnek, és patkányok járkálnak a folyosón. Egy kis lukban kell eltöltenünk a büntetésünket, ami nem felel meg egy uniós törvénynek sem” – panaszkodik a férfi, aki azzal fenyegetőzik, hogy a fentiek miatt feljelentést tesz. Igaz, több posztjával is önmagát cáfolja.

Olyan jó a zárkám, hogy másnak a lakása nincs olyan jó!

– írta több képhez is, amiken csinosan berendezett kis cella látható, míg más fotókon kozmetikai cikkek és csokik sorakoznak.

A %Ripost% megkereste a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságát, ahol közölték, belső vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék, hogyan tudott a rab a cellájában netezni, vagy ha nem ő posztolt, hogyan jutottak ki a fotók.

Mint arról korábban beszámoltunk, pár hónapja szigorítottak a magyar börtönökben, hogy kiszűrjék a tiltott tárgyakat. Törvénymódosítás is várható, amit, ha elfogadnak, akkor az elítélt kapcsolattartói kizárólag a börtönboltból szerezhetik be az élelmiszereket, a dohányárut és a tisztálkodási szereket.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-