Létrehozva: 2019.02.20.

Borzalmas, mit művelt saját kislányával ez a 41 éves magyar férfi

Vádemelést javasol a Tolna Megyei Rendõr-fõkapitányság az õcsényi férfival szemben.

Az Egyesült Királyságban elfogták, majd augusztus elsején átadták a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának azt az európai elfogatóparancs alapján körözött 41 éves őcsényi férfit, aki 14 éves lányával a gyermek 11 éves kora óta létesített szexuális kapcsolatot a kislány akarata ellenére.

A férfi a nyomozás adatai szerint a lányt hetente több alkalommal, különböző módokon kényszerítette fenyegetéssel és erőszakkal szexuális együttlétekre, valamint a gyermekét különféle megalázó élethelyzetekbe hozta, továbbá erotikus tartalmú beszélgetéseket folytatott vele telefonon, és ilyen témájú felvételek készítésére próbálta rávenni őt.

Az ügyben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint gyermekpornográfia elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-