Létrehozva: 2019.07.29.

Botrány a magyar fesztiválon: ijesztő részletek a tömegverekedésről

Vasárnap hajnalban tört ki tömegverekedés a székesfehérvári Fezen fesztiválon, amelyrõl most újabb részletek láttak napvilágot.

Komolyabb sérülés nem történt a székesfehérvári Fezen fesztiválon, a rendőrök egy embert állítottak elő a vasárnap hajnali verekedés után - közölte Kovács Antal, a rendezvény főszervezője hétfőn az MTI-vel.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közleménye szerint vasárnap hajnalban érkezett bejelentés arról, hogy a zenei fesztiválon többen összeverekedtek. A rendőrök több embert igazoltattak, köztük egy 31 éves székesfehérvári férfit, aki a szóváltás során késsel fenyegetőzött, ellene garázdaság gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Az eset után a Fezen szervezői leállították a rendezvényt a közönség "maradéktalan biztonsága" érdekében.

Kovács Antal, a fesztivál főszervezője - miután egyeztetett az egyik székesfehérvári sértettel, a biztonsági cég képviselőivel, a rendőrséggel, valamint a színpadmesterrel és a műszaki vezetővel - hétfőn azt írta: vasárnap hajnalban, a vihar után egy 15-20 tagú csapat "összeakaszkodott" a fesztivál biztonsági szolgálatával, majd verekedés tört ki az egyik sátras színpad közelében. A rendbontókat kiterelték a sátor mellé, ott az egyik dulakodó kést rántott, erre körbezárták, elvették tőle a kést és megverték. Információi szerint érintettek voltak az esetben szurkolói csoportok is.

Kovács Antal hozzátette: a rendőröket a fesztivál biztonsági szolgálata hívta ki. A rendőrség egy embert állított elő, azt, aki kést rántott és fenyegetett másokat.

A főszervező cáfolta azt a sajtóinformációt, amely szerint az őrök vihar elől menekülő embereket vertek volna. Úgy tudja, a biztonsági személyzetet senki sem jelentette fel a rendőröknél.

Úgy fogalmazott: ha a fesztivál biztonsági cége túllépte a hatáskörét, akkor azt számon kérik rajtuk és kötelezik őket az alkalmatlan munkatársak eltávolítására. Ha a 15-20 tagú csapat "volt az agresszor", akkor a beazonosítható rendbontókat többé nem engedik be a fesztiválra akkor sem, "ha lokálpatrióta fehérváriak" - írta Kovács Antal.

A vihar miatt maradt el, illetve szakadt félbe koncert, de előfordulhatott volna az is, hogy az időjárás miatt az egész területet ki kell üríteni - írta a főszervező.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-