Létrehozva: 2016.07.20.

Bugyikat vett a kislányoknak a molesztáló főrendőr!

Az alezredest tíz évre ítélte a bíróság, mégis hazaengedték!

Többször elsírta magát a volt rendőr, aki a vád szerint bugyikat és bizsukat vett kislányoknak. Noha a férfit első fokon tíz év fegyházra ítélték, amiért megrontott lányokat, 31 hónap előzetes letartóztatás után a jogerős ítéletig hazaengedték, lakhelyelhagyási tilalommal.

Matusík Gertrúd, a Kaposvári Törvényszék szóvivője azt mondta:

Az alezredest bűnösnek találta a Törvényszék hivatali visszaélés, tíz kiskorú veszélyeztetése bűntettében is. Három kiskorú lányt szexuális együttlétre kényszerített, egy lányt pedig megerőszakolt.

Az egykori rendőr bűnmegelőzési- illetve családi problémák megoldásával kapcsolatos felvilágosító előadásokat tartott fiataloknak. A vád szerint a rendőr a tanfolyamok közben molesztálta a lányokat.  A bizalmukba férkőzött azzal, hogy megoldja a problémáikat. Étterembe vitte őket, bizsukat és bugyikat is vett nekik.

Kreiner József szerint nincs ebben semmi rossz. Csak a jó szándék vezérelt - bizonygatta a Tényeknek.

Ezeket nagy nyilvánosság előtt adtam oda nekik, az érdemek és a felsorolt teljesítmények alapján kapták meg. Nem kézből kézbe, susmusba, hanem a többi gyerek előtt.

A volt rendőr tagadja a vádakat, szerinte az egyik rosszakarója miatt folyik ellene eljárás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-