Létrehozva: 2016.07.19.

Csúcsra jutatták a pornósok Mátészalkát!

Egy felmérés szerint idén a mátészalkaiak nézték a legtöbb internetes pornót az országban. A kutatásból az is kiderült, hogy a nyár kellõs közepén, vagyis július második felében a legkiéhezettebbek a szexre a magyarok.

Egy magyar internetes szexpartner kereső minden évben felmérést készít arról, hogy Magyarországon melyik országrészben, melyik városban keresik és töltik le a legtöbb pornót a neten. Idén a mátészalkaiak juttatták a csúcsra a városukat. 2016-ban Mátészalka lett a magyar pornó fővárosa. A kutatás szerint a kelet-magyarországi térség pornónézésben egyébként is kiemelkedő.

Tavaly Kazincbarcika volt az online pornósok fellegvára, de idén már alábbhagyott a huncutkodási kedvük. A teljesítményük már csak a 13. helyre volt elég. A győztes Mátészalka után Kisvárda és Szerencs az, ahol sok szexfilmet néztek az emberek.

Budapest idén sem fért fel még csak a listára sem. A tavalyi második Nagykanizsa és hatodik Cegléd viszont stabilan állják a versenyt évek óta. Ez a két város 2016-ban is benne volt a top 15-ben.

Bár a szexlista városokra lebontva viccesnek hangzik, az online pornófüggőség távolról sem mulatságos. Dénes már 7 hónapja tiszta, azóta nem néz szexet a neten. A függősége évekkel ezelőtt alakult ki.

Ugyanolyan, mint a drog. Rákattantam. Először csak kéthetente nézegettem a laptopomon szexfilmeket. Aztán egy-két hónappal később már szinte minden nap. Voltak kedvenc oldalaim és azon kattogtam napközben, hogy vajon mikor töltenek fel új jeleneteket, filmeket.

A 37 éves férfinak felesége is van, és a pornó hatására kevesebbet szeretkeztek, mint a függősége előtt. Dénesnek a pornófüggőség majdnem a házasságába került.

Nem láttam be, hogy függő lettem. És a feleségem előtt is nagyon gyerekesnek és cikinek éreztem bevallani, hogy beszippantott a virtuális szex.

Dénes nem akart elválni, ezért inkább szakemberhez fordult. Rusz Edit szexuálpszichológus szerint ha valakit elkap a gépszíj, akkor nagyon nehéz leállni.

Az interneten található szélsőséges, extrém pornóvilág miatt a függőknek olyan magasra emelkedik a szexuális ingerszintje, amely ellehetetlenít egy egészséges párkapcsolatot is.

Az ingerküszöb emelkedése az aberráció határát is súrolhatja, amelyen később nagyon nehéz már változtatni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-