Létrehozva: 2019.01.30.

Döntött a bíróság a várpalotai kettős gyilkosság elkövetőjéről

Tavaly szeptemberben egy anya és gyermeke életét oltotta ki.

A Veszprém Megyei Főügyészség indítványozta a tavaly szeptember végén, a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyben anya és gyermeke életét kioltó férfi letartóztatásának ismételt meghosszabbítását. A Veszprémi Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és a kényszerintézkedés tartamát további két hónappal meghosszabbította.

Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen, tizennégy év alatti személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytatja a nyomozást.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, az elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. szeptember 27-én délután a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyben felkereste a sértettet, majd ott-tartózkodása során a nőt fojtogatni kezdte, aki ennek következtében elhunyt. Mindezek után a gyanúsított a sértett 2 éves kisfia ellen fordult, s oly módon bántalmazta, hogy a gyermek szintén életét vesztette.

A bíróság a nem végleges végzésében megállapította, hogy a gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábra kerülése esetén veszélyeztetné a bizonyítást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Az adatvédelmi biztos szerint Magyar Péterék jogszerűtlenül járhattak el

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-