Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.18.

Döntött a Parlament: A Nemzeti Összetartozás Éve lesz 2020

Az Országgyûlés kedden a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját. A DK-s képviselõk "természetesen" a javaslat ellen szavaztak.

A képviselők 166 igen szavazattal, 5 ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el a parlament nemzeti összetartozás bizottságának javaslatát.

Nemmel öt DK-s képviselő szavazott, a Liberálisok politikusa, Bősz Anett független országgyűlési képviselő pedig tartózkodott.

Az Országgyűlés kimondta, támogatja az anyaországban, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarság körében olyan rendezvények, megemlékezések szervezését, valamint oktatási anyagok és filmalkotások készítését, amelyek erősítik a magyarság országhatárok feletti összetartozásának tudatát, önazonossága kifejezését és védelmét.

A parlament az alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve hozta döntését, „számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, de egyben erőt merítve a külhoni magyarság megmaradásba vetett hitéből és értékelve a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítési politika eredményeit”.

A törvényhozók határozatukban kijelentették, támogatják az állami szuverenitás elvét és a nemzeti közösségek önazonossága iránti jogos igényeket egyaránt tiszteletben tartó új közép-európai együttműködés megteremtését, amellyel a térség minden állama, nemzete és nemzeti közössége hasznára meghaladható a nemzeti kirekesztés, jogfosztás és korlátozás múltbéli öröksége.

A döntés indoklásában felidézik, a trianoni tragédiára történő emlékezés ezen formájára a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma kérte az Országgyűlést.

„A trianoni trauma óta eltelt szűk évszázad alatt tragikusan megfogyatkozott a magyarság az anyaországon túl, de a nemzeti együvé tartozás érzése megmaradt”

- fogalmazott javaslatában a bizottság. Aláhúzták ugyanakkor, hogy a határozattal nem pusztán a trianoni tragédiára kívánnak emlékezni, hanem a térség népei felé tett új együttműködési ajánlat révén a közép-európai jövőt is szolgálni kívánják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-