RIPOSTER

Drámai dolog derült ki a nagymarosi komptragédia áldozatáról

Nem is akart átkelni a folyón a komppal a 44 éves V. Csaba, csak enni és kávézni szerettek volna mozgássérült testvérével. Õ szállt ki a kompnál lévő büfénél, hogy rendeljen, ezalatt az autó nekiindult és a Dunába gurult beteg öccsével. A 39 éves Zoltán ott lelte halálát a folyóban, hiába ugrott utána ő és a komp utasai is.
  • Szerző: zs

A nagymarosi komp vasárnap este nyolc előtt elindult a kikötőből. A még ott álló kombi Opel Astra nem a kompra várt, utasai csak vacsorázni és kávézni akartak. A kompon állók azt látták, hogy miután a vezető kiszállt, az autó elindult és egyre gyorsulva begurult a Dunába – utasával együtt. Többen a vízbe ugrottak, hogy segítsenek, de nem tudták kimenteni a bajba jutott embert.

Pillanatok alatt zajlott le minden!

– mondja másnap délelőtt a %%-nak V. Csaba megtörve. – Leparkoltam, és biztosan tudom, hogy behúztam a kéziféket, leállítottam a motort. A bátyám az anyósülésen ült, mondtam, hogy várjon meg, mindjárt jövök.

Bementem a büfébe ennivalót és kávét rendelni, ott először meghallottam a kocsikerék hangját, és ahogy kinéztem, láttam, hogy hogy gurul, egyenesen a folyóba. Rohantam utána, próbáltam kimenteni a testvéremet...

 

Csaba pénteken hozta el nagybeteg öccsét a vámosmikolai otthonból, hogy egy kis időt együtt tölthessenek. Kamionsofőr, így csak három- hetente tud hazamenni, és ilyenkor, a szabadnapjain tudott együtt lenni az öccsével is. Ezt a hétvégét együtt töltötték Nagymaroson a szülői házban, apjuknál.

Az öcsémnek sclerosis multiplexe volt, amihez epilepszia társult, otthon már nem lehetett kezelni

– számol be Csaba. – 6-8 éve már a mozgás is nehézkes volt számára, kerekesszékben élt. A látása is nagyon rossz volt, az evés és ivás se ment már neki egyedül, nehezen kommunikált. De tudatánál volt, és szerette bizonygatni, hogy képes dolgokra, megnyomni gombokat, a kéziféket kiengedni, aztán újra behúzni. Csak arra tudok gondolni, hogy a kézifékkel játszott, öngyilkos hajlama egyáltalán nem volt.

Csaba teljesen összetört. Azt magyarázza maga elé meredve, hogy a bajt tetézte a jóindulat: az egyik férfi, aki megpróbált segíteni, kinyitotta a kocsi csomagterének ajtaját, így viszont még gyorsabban dőlt a víz az autóba, ez meggyorsította a merülést.

A szörnyű tragédia helyszínén még látszanak a helyszínelés nyomai. A komp meredek rámpája melletti büfékben nem akartak nyilatkozni, ám a kikötővel szemben lakó férfi látta, mi történt.

A szirénázásra lettünk figyelmesek, kijöttünk megnézni, mi történt

– emlékszik Szalai Lajos. – „Többen is beugrottak a vízbe az autó után, aztán jöttek a tűzoltóautók, a mentők és sok rendőr. Szörnyű, ami történt!”

TOVÁBBI ELKÉPESZTÕ RÉSZLETEK A KEDDI NAPILAPBAN!

A tűzoltók már csak a teljesen elmerült kocsit tudták kihúzni.

„A riasztott egységek rekord gyorsasággal érkeztek a helyszínre” – nyilatkozta Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. „Az autót előbb rögzíteni kellett, hogy ne vigye el a sodrás, aztán a kollégák kihúzták a partra, de a bent ülő életét már nem lehetett megmenteni.”

Vizsgálat dönt a felelősségről
Szakértők vizsgálják át az autót, hogy kiderüljön, közrejátszott-e a történtekben műszaki hiba. Fontos kérdés – szintén szakértő ad majd rá választ -, beszámítható volt-e az áldozat a baleset idején, mert ha nem, akkor nem lett volna szabad magára hagyni
„Ha az autó műszaki állapota a vezető hibájából nem volt megfelelő vagy ha tudnia kellett, hogy a testvére az állapota miatt nem hagyható magára, akkor felmerül V. Csaba felelőssége, a gondatlan veszélyeztetés vétsége” – mondta a %% kérdésére dr. Janklovics Ádám közlekedési szakjogász.

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás

–  tudtuk meg András Tamás alezredestől, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

 

Családi autóval merültek a hullámsírba
Két gyermek vesztette életét az újmohácsi révnél, amikor egy rosszul behúzott kézifék miatt a család autója a Dunába csúszott 2007. január 3-án. A baleset idején az édesapa előrement jegyet venni, az édesanya pedig a csomagtartóban keresgélt, miközben a 3 éves Brendonnal és a 6 éves Martinnal elindult az autó a folyó felé. A nő hiába próbálta visszatartani a járművet, nem bírt vele: a kocsi egy perc alatt elsüllyedt a 4 fokos Dunában.
Idén nyáron, június 14-én a Nyékládházánál a Gólem-tóba csúszott egy nyaraló család autója, melyben apa és lánya aludtak. A közelben sátorozó, a zajokra felriadó anya és fia a segítségükre sietett, de nem tudták megakadályozni a tragédiát.   
Július 6-án délután egy férfi autójával a lórévi kompról csúszott be a vízbe. A komp jegykezelője utána ugrott, hogy segítsen, végül mindkét férfit a vízirendőrök emelték be a hajójukba.