Létrehozva: 2019.06.18.

Dunai hajótragédia: mégis ez lehet az ukrán kapitány veszte

A május 29-ei dunai hajótragédia kapcsán a rendõrök mindenre kiterjedõ nyomozást folytatnak, így a bûnjeleket is megtalálhatják.

Akármit is törölt a telefonjáról, aligha tüntethette el véglegesen az adatokat a Viking Sigyn ukrán kapitánya. Mobilja memóriakártyája vagy az internetes felhő árulkodhat tevékenységéről – írja a Bors.

Továbbra sem ta­lálják a három eltűnt dél-koreai utast, a Dunába veszett áldozatok keresése gőzerővel folyik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vízirendőrei a Készenléti Rendőrséggel, valamint koreai katonákkal, parti őrökkel és tűzoltókkal együttműködve folytatják a kutatást a Duna Budapesttől délre eső 215 kilométeres szakaszán. A megfeszített munka kiterjed a folyóra, valamint annak ár- és hullámterületére.

Közben zajlik a nyomozás, a Magyar Nemzet értesülései szerint sem a Viking Sigyn, sem a Hableány esetében nem állapítottak meg műszaki hibát. A nyomozás többek között azt vizsgálja, milyen adatokat törölhetett az ütközés után a Viking kapitánya, és a telefonhasználat – beszélgetés, sms írása – elvonhatta-e a figyelmét a hajó navigálásáról.

Németh Zsolt kriminológus szerint megfelelő eszközökkel bármilyen törölt adatot vissza lehet hozni. Németh azonban úgy véli: a legfőbb kérdés az, hogy valóban Jurij C. vezette-e a hajót, mert ha igen, akkor minden vád egy személyben rá hárul.

Egy sokat utazó ember több helyen tárolja az adatait, ez lehet memóriakártya vagy internetes felhő, ahonnan vissza lehet tölteni az adatokat. A híváslistát és az üzeneteket a szolgáltató őrzi, onnan lehet kikérni az adatokat. A Hableány magyar kapitányának családját képviselő dr. Gulyás Krisztián szerint nem kizárható, hogy egy hirtelen elszólás miatt törölt adatokat Jurij C.

„Egy ilyen katasztrófa után mi az első reakciója az embernek? Valószínűleg az, hogy megírja valakinek a történteket, majd utána észbe kap, hogy ez bizonyíték saját maga ellen, és gyorsan eltünteti” – mondta dr. Gulyás Krisztián.

Azt is elképzelhetőnek tartja a Hableányon kapitányként szolgáló L. László lányának ügyvédje, hogy a szállodahajót irányító Jurij C. ittasan irányította a hajót a tragédia idején.

„Pénteken indítványt nyújtottam be a hatóságnak, hogy mindenképpen vizsgálják meg az úgynevezett indítási protokollt, mert nem kizárt, hogy a Viking Sigyn kapitánya pezsgőt ivott az ütközés előtt. Úgy tudom, a program része, hogy a hajó megáll a Parlament előtt, majd az utasok koccinthatnak a szállodahajó kapitányával. Nagyon remélem, hamarosan tájékoztatást kapunk az alkoholszonda eredménye mellett arról is, hogy a tragédia pillanatában volt-e egyáltalán bárki is a Viking kormányánál” – közölte a Blikk-kel dr. Gulyás Krisztián ügyvéd.

A védő szerint az eddig nyilvánosságra hozott felvételeken az látszik, hogy a szállodahajó bizonytalanul közlekedik a vízen, ez pedig felveti, hogy senki nem irányította.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-