Létrehozva: 2019.07.10.

Egészen hihetetlen, mi került elő egy szegedi család telkén - fotók

A régészek korábbi ásatások helyszínén végeztek feltárást és most is eredménnyel jártak.

Késő avar kori fülkesírokat tártak föl egy szegedi családi ház építésének előkészítése során a Móra Ferenc Múzeum régészei, a területet egykor a közgyűjtemény névadója is vizsgálta – írja az MTI.

Löffler Zsuzsanna ásatásvezető régész szerdán a helyszínen újságíróknak elmondta, a telek ismert régészeti lelőhely volt, a környéken az 1930-as években Móra Ferenc, majd 1942-ben Csallány Dezső vezetett ásatásokat. A két szakember irányításával akkor 339, többségében késő avar kori sírt tártak fel, emellett megtalálták néhány honfoglalás kori temetkezés nyomait is. A telekhatáron, a feltárási terület nyugati szélén ma is áll még az a több száz éves tölgyfa, melynek árnyékában egykor Móra Ferenc dolgozott.

A közelmúltban indult régészeti feltáró munkát egy családi ház építése miatt kezdték újra. A szegedi múzeum szakemberei összesen 36 sírt találtak, ezek közül nyolcat már a korábbi ásatás során feltártak. Előkerültek azok az egykori kutatóárkok is, melyeket még Móra Ferenc és Csallány Dezső nyitottak több mint 80 évvel ezelőtt.

A 28 újonnan megtalált sír közül több úgynevezett fülkesír. Ez a temetkezési mód kezdetben feltehetően a sírrablások ellen védte az elhunytak maradványait, később azonban általánossá vált a térségben élő avarok között a VII. század végén, a VIII. század első felében.

A sírgödörbe egy áldozati állatot – akár egész lovat vagy feldarabolt szarvasmarhát – temettek, a sír rövid oldalába pedig egy kis fülkét vágtak. Ebbe a fülkébe csúsztatták az elhunyt maradványait. Így történhetett meg, hogy félig dőlve, sőt, szinte állva is megmaradhattak az emberi csontvázak, melyeket a felületes szemlélő nem vett észre.

Az újonnan feltárt sírokban az emberi és állati maradványokon kívül különböző tárgyakat – szíjvégeket, csatokat, ékszereket is találtak a régészek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-