Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.13.

Egymást jelentik fel a gazdák a parlagfű miatt, a hatóság tehetetlen

Kétmillió ember szenved, tüsszög Magyarországon a parlagfû miatt az allergiától, de úgy tûnik, a hatóságok alig tesznek valamit! Egy döbbenetes nógrádi eset is bizonyítja: egymillió négyzetméter parlagfûvel sem tudnak mit kezdeni.

Szerző Ripost

A helyi vállalkozó lapunknak beismerte: a felvételek az ő területén készültek. V. Norbert maga mesélte el, hogy két hete kapott ellenőrzést. Hiába volt tele sok hektár embernagyságú parlagfűvel, lényegében csak látszatintézkedés történt. „Én itthon sem voltam, az alkalmazottam ment ki velük a földre. Azt mondták, hogy körben egy keskeny sávot tárcsázzunk le, mert rizikós a terület. Pedig azt se kellett volna, mert volt benne napraforgó, de mondom, jó, az útszélig húzzák meg” - nyilatkozta a parlagfűdzsungel gazdája..

Magyarul: egy tízméteres sávot a szélén letárcsáztak, de a többi sok százezer négyzetméternyi, parlagfűvel szennyezett területhez nem nyúltak

Közben az is kiderült, hogy V. Norbert a hatalmas parlagfüves területet „művelő” gazda még korábban feljelentette egy szomszédos 4 hektáros terület tulajdonosát, mert szerinte őmiatta lett parlagfüves az ő 100 hektáros területe…  Szóval miközben senki nem tesz a parlagfű ellen, egymást azért feljelentgetik a gazdák…

Hogy mi történik, és miért nem tesz semmit a hatóság, továbbá mit mond a szakértő a vállalkozó földjébe vetett napraforgóról, az a %RIPOST% napilap csütörtöki számából kiderül!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-