Létrehozva: 2017.12.27.

Ekkor örülhetünk hosszú hétvégéknek 2018-ban!

Több szombatot is le kell majd dolgozni, de cserébe többet is pihenhetünk. Mutatjuk, mikor!

Kilenc hosszú hétvégénk is lesz jövőre, amikor négy napokat maradhatunk otthon táppénz vagy szabadság nélkül. Igaz, cserébe hat szombatot le is kell majd dolgoznunk!

Az év rögtön jól kezdődik majd, hiszen január elseje hétfőre esik majd, és természetesen ünnepnap.

Március 15-e csütörtök lesz, így ott négy napnak örülhetünk majd, igaz előtte egy héttel, március 10-én, szombaton fogjuk ennek meginni a levét.

Március 30-a lesz nagypéntek, így ott három napot nyerünk majd.

Április 2-a lesz a locsolkodók nagy napja, azaz húsvéthétfő, itt újabb három napot kapunk pihenésre.

Május elseje, a munka ünnepe kedden lesz, az előtte lévő hétfőt egy héttel előtte, április 21-én, szombaton dolgozzuk majd le.

Május 21-e pünkösdhétfő lesz, így ott újabb három napunk lesz, ahogy az augusztus 20-ai hétvégén is, az államalapítás ünnepe ugyanis hétfőre esik majd.

Október 23-a kedd lesz, az előtte lévő hétfőt szintén egy héttel előtte, október 13-án dolgozzuk majd le.

November elseje csütörtökre esik majd, akkor majd az utána lévő pénteket fogjuk pótolni egy héttel később, november 10-én, szombaton.

2018-ban december 24. hétfő, szenteste is pihenőnap lesz, mivel a karácsony keddre és szerdára esik. Ezt még a hónap elején, december elsején pótoljuk. De december 15-én, szombaton is dolgozunk majd, akkor a december 31-e, szilvesztert pótoljuk majd előre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Dárdai Mártonnal ilyen még nem történt, egyből üzent neki az édesapja

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-