Létrehozva: 2016.11.04.

Eldőlt, hogy kiengedik-e a gödöllői rablógyilkosság gyanúsítottját...

Korábban október végéig hosszabbították meg B. Zsófia feltételezett gyilkosának elõzetes letartóztatását, a bíróság most döntést hozott a férfi sorsáról.

Nagyon sok embert sokkolt a Gödöllőn, még július 28-án történt tragédia. Ahogy a %RIPOST% is megírta, a Turay Ida Színház fiatal munkatársa épp a házukhoz parkolt le késő éjszaka, amikor egy férfi a járó motorú autóval akart elhajtani. B. Zsófia minden erejével próbálta megmenteni és visszaszerezni a kocsit, de a sofőr árokba borult vele, az autó pedig maga alá temette a 24 éves lányt, aki szörnyethalt.

A nyomozók a tragédia másnapján elfogták Sz. Lajost, akit nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak,

a bíróság július 31-én helyezte előzetes letartóztatásba a férfit.

A zenészként is ismert gyanúsított fogva tartását korábban két hónappal meghosszabbították, ugyanis fennállhat a szökés, elrejtőzés lehetősége. Ám ez október végén lejárt. A %RIPOST% információi szerint viszont az illetékes Budapest Környéki Törvényszék - mérlegelve a fenti indokokat - a Pest Megyei Főügyészség indítványa alapján

most 3 hónappal meghosszabbította Sz. Lajos előzetes letartóztatását,

ami azt jelenti, hogy január 26-áig biztosan fogva tartják, nem védekezhet szabadlábon.

A nyomozás július vége óta tart, a nyereségvágyból elkövetett emberölés okát még nem sikerült kideríteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-