Létrehozva: 2018.03.03.

Elszakíthatják a nagybeteg kisfiút édesanyjától

Attól tart a 9 éves Farkas Benuka édesanyja, hogy elszakíthatják tõle nagybeteg gyermekét. Március 15-ig maradhatnak budapesti albérletükben, egyelõre azonban nem találnak maguknak új helyet, és kaucióra nincs pénzük. A kisfiúnak viszont szüksége van anyja folyamatos gondoskodására!

Sorozatosan érkezik a baj a nagybeteg Benuka családjába. A 9 éves kisfiú születése után agyvérzést kapott, majd egy fertőzés következtében gennykeltő baktérium került az agyvizébe. Ekkor megkezdődött a leépülése, ma teljes felügyeletre szorul. Édesanyja nem akarja kórházba adni, a kisfiú otthon érzi a legjobban magát. Segíteni úgysem tudnak rajta az orvosok, állapota krónikus, szervezete bármikor feladhatja a harcot.

Mint arról a %RIPOST% korábban beszámolt, egy csaló nő beférkőzött beteg gyermekek szüleinek a bizalmába, majd megkárosította őket. Ráadásul annyi hazugságot híresztelt széltében-hosszában, hogy a jóhiszemű adakozók segíteni vágyása is alábbhagyott. Pedig most lenne igazán szükség a segítségre, felmondták ugyanis a család albérletét. Ha március 15-ig nem találnak megoldást, előfordulhat, hogy a beteg gyermeket élete utolsó időszakában elszakítják a szüleitől.

" Ha a csaló nő nem károsít meg minket is, akkor most akár több hónap kauciót is ki tudnánk fizetni. Már csak két hetünk van itt, és nem tudjuk, mi lesz utána, meddig lehetünk együtt.

A kisfiamnak én vagyok a minden, hiszen kilenc éve én ápolom. Az nem történhet meg, hogy elszakítsanak egymástól!

– mondja a kétségbeesett édesanya, Andrea.

Andrea azt tapasztalja, hogy a csaló fellépése után már azok is ódzkodnak az adakozástól, akik eddig segítették őket a kötszerek és fertőtlenítőszerek megvásárlásában.

Az albérlet keresését az is megnehezíti, hogy Benukának van egy kis társa, Pajtika, ám kutyával még bajosabb lakást találni.

"Imádják egymást, a kutya meg a gyerek, nagyon hiányozna a kisfiamnak Pajtika is, ha kórházba kerülne. Remélem, erre nem kerül sor" – teszi hozzá a megtört nő.

 

Segítsen, ha tud!
Aki tud kiadó albérletet vagy más megoldást a család számára, kérjük, jelentkezzen a %RIPOST% szerkesztőségében, mi pedig segítünk, hogy közvetlenül felvehessék a kapcsolatot Benuka édesanyjával.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-