Létrehozva: 2015.07.28.

Ezért ne rakd el a talált pénztárcát!

Siklóson egy asszony hazavitt egy bolt elõtt talált pénztárcát. Iratok híján elköltötte a benne lévõ pénzt. Akár börtön is várhat rá!

Egy siklósi nő a helyi bolt előtt talált egy pénztárcát. Iratot nem talált benne, hazavitte, majd elköltötte a benne lévő pénzt. Nem örülhetett azonban sokáig a könnyen talált pénznek, a rendőrség ugyanis hosszas nyomozással kiderítette kilétét, majd a hivatalos közlemény szerint: elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták. A nő hamarosan az ügyészség előtt felelhet jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Egy évet is ülhet miatta

A %RIPOST% megkereste Dr. Kamarás Péter ügyvédet.

Amennyiben 50 ezer forint alatti értéket talál valaki, az szabálysértés, amennyiben afeletti összeget, az bűncselekmény.

Míg előbbi pénzbírsággal sújtható, utóbbi már 1 évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat - persze erre viszonylag ritkán kerül sor az ítélkezési gyakorlatban" - mondta az ügyvéd. Ezek alapján tehát a siklósi "szerencsétlen megtaláló" pénzbírságra, vagy felfüggesztettre számíthat, de ha nagyon szigorú lesz az ítélet, akár börtönbe is mehet.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-