Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.10.03.

Ezért zuhant ki az ablakon a 3 éves magyar kisfiú, az anya mindent elmondott

Kristóf súlyos koponyasérülést szenvedett, de újra lábra állt. Édesanyja vallott a tragikus napról.

Már szaladgál a dublini kórház folyosóján Kristóf, pedig nem is olyan régen még az életéért aggódtak a szülei.

"Ketten voltunk otthon a kisfiammal írországi lakásunkban, a kutyával játszott, majd felmászott a kanapéra, ami közvetlenül az ablakunk alatt van. Nem igaz, hogy magára hagytam a lakásban, ilyet soha nem tennék. Végig ott ültem vele szemben és figyeltem, csak akkor mentem ki a konyhába, amikor inni kért. Aztán már csak a puffanást hallottam, és rohantam le a ház elé, mint egy őrült" – mondta Kristóf édesanyja, Csilla a Blikknek.

A gyerek betonra esett, a koponyája több helyen is megsérült, de szerencsére pillanatokon belül megérkeztek a mentők, és kórházba vitték a 3 éves kisfiút.

"Nagyon bánt, hogy egyesek rossz szülőnek tartanak minket, miközben mi tényleg ezért a kisfiúért élünk a feleségemmel. Egy ilyen véletlen baleset bárkivel­ előfordulhat, de természetesen tanultunk belőle. Soha töb­bé semmilyen tárgyat nem teszünk az ablak alá. Én mindenkinek annyit szeret­nék­ üzenni, hogy ne ítélkezzen a másik felett, mert egyetlen rossz döntés elég, hogy megtörténjen a baj, hiába élt előt­te és utána is az­ ember fe­le­lősség­teljes, példamutató éle­tet" – mondta az apa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-