Létrehozva: 2017.05.20.

Ezt tudnod kell: Andy Vajna bevallotta, hogy vált világhírű producerré!

A neves producer elképesztõ vallomással szolgált! Nem semmi, amit véghezvitt az évek során!

"A 70-es évek elején jártam először a cannes-i filmfesztiválon, azóta egyszer sem hagytam ki. Cannes-nak sokat köszönhetek, itt ismertem meg Mario Kassart, akivel elindítottuk közös filmes vállalkozásunkat, a Carolcot" - mondta Andy Vajna.

A producer ebben az időszakban Hong Kongban élt, a Panasia Films Limited nevű vállalkozása beindításával foglalkozott. Cannes-ba azért utazott, hogy filmforgalmazási jogokat vásároljon az ázsiai piacra.

"Teljesen felkészületlen voltam, senkit nem ismertem, még szállást sem foglaltam. A véletlennek köszönhető, hogy a repülőn találkoztam Irvin Shapiro amerikai producerrel, filmforgalmazóval, akinek volt egy plusz szobafoglalása, amit felajánlott nekem, így végül a Carlton Hotelben tudtam megszállni, ami a legjobb helynek számított" - emlékszik vissza Andy Vajna.

Shapiro mutatta be aztán Vajnát több külföldi filmforgalmazónak, és később így ismerte meg későbbi partnerét, Mario Kassart, akivel először filmjogok megvásárlásában dolgozott együtt. 1976-ban együtt alapították meg a Carolcot és közösen több sikeres filmet is (köztük a Rambo és a Zenedoboz című alkotást) készítettek.

Korábban Cannes-ban sokkal kevesebb ember volt, a világ minden részéről lehetett találkozni filmesekkel. Ez utóbbi még most is így van, viszont a fesztivál már túl szerteágazó, több mint 30 ezer ember fordul meg ott, a kiszolgáló infrastruktúra sajnos nem fejlődött a fesztivál növekedéséhez összhangban. Az utóbbi években Andy Vajna kormánybiztosként elsősorban a magyar filmek külföldi értékesítésével foglalkozik Cannes-ban. Idén kiemelkedő magyar részvétellel kezdődik a 70. jubileumát ünneplő cannes-i filmfesztivál. Három magyar alkotással és egy magyar részvételű koprodukcióval a hivatalos válogatásában (Official Selection) Magyarország vezeti a listát a meghívott filmek számát illetően a közép-európai országok közül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-