Létrehozva: 2018.12.05.

Figyelmeztet a szakember: Ez az, amit tilos karácsonykor

A napokban kereste fel egy Gyõr melletti család Both Zoltán vadállatbefogót, akit megkértek, hogy keressen új helyet egy ajándékba kapott agámának. A szakember a történtek kapcsán hívja fel a figyelmet, hogy semmiképp se ajándékozzunk élõ állatot!

Aggódó szülők hívták a napokban Both Zoltánt. A vadállatbefogótól azt kérte a Győr mellett élő család, hogy segítsen nekik elhelyezni egy agámát, amit nemrég kaptak ajándékba, de a kisfiúknak nem tetszik.

Nálam az állatok az elsők, sokszor még az emberi kapcsolataimat is felülírják. Természetesen azonnal kocsiba pattantam és a terráriummal együtt elhoztam a megunt agámát. Befogadtam és most én nevelem

– elevenítette fel a történteket a %RIPOST%-nak az állatmentő, aki a karácsony közeledtével ismét felhívja a figyelmet: ne ajándékozzunk állatot!

„A karácsonyi kiskutya gyakran csak impulzusvásárlás, a szeretet, a feltétlen adni akarás és a nagylelkűség szellemében, de csak addig, amíg tart a szezon. Az év elején sajnos sok kisállat kerül utcára a felelőtlen és felületes emberi döntések miatt. Én azt javaslom, hogy inkább vegyenek a szülők ismeretterjesztő könyveket a gyerekeknek, amikből megtanulhatják a felelős állattartást és közösen megtervezve kiválaszthatják, hogy milyen állatot tudnak felelősségteljesen felnevelni egy életen át”

– hangsúlyozta Both Zoltán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

vg.hu

Keserédes üzenetet kapott a forint: lesz itt még rosszabb, mielőtt jöhet a fellángolás

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-