Létrehozva: 2018.06.23.

Fontos: ezt mindenki olvassa el, aki az 1-es villamossal jár

Augusztus végéig pótlóbuszok járnak az 1-es villamos egy szakaszán!

Július 7-étől vágányfelújítás miatt pótlóbuszok járnak az 1-es villamos déli szakaszán a Mester utca és a Népliget között, valamint a Hős utca környékén!

A Budapesti Közlekedési Központ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint olyan vágányszakaszt érintenek a munkálatok, amelyen pár éve ugyan volt felújítás, de akkor csak a megállóhelyeket korszerűsítették. Most mindkét szakaszon a villamossín cseréjén kívül megerősítik a földműveket és a sínágyazatot, valamint felújítják a vágányokat keresztező útátjárókat is.
A két nagyobb építési ütemben zajló rekonstrukció első, várhatóan háromhetes időszakában az 1-es villamos a Fehérvári út/Etele út felől a Közvágóhíd H megállóhelyig, a Bécsi út/Vörösvári út felől pedig a Puskás Ferenc Stadion megállóhelyig közlekedik.

A második, augusztus végéig tartó időszakban Óbuda felől már a Népligetig járnak a villamosok, míg Dél-Buda felől továbbra is a Közvágóhídig lehet villamossal utazni. Ebben az időszakban a 103-as autóbusz a Népligetig viszi majd az utasokat. Az Infopark és környéke jobb kiszolgálása érdekében a 153-as busz útvonalát a villamospótlás teljes idejére meghosszabbítják a Népligetig.
    
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-