RIPOSTER

Fordulat a veronai busztragédia ügyében: ez vár a gyanúsított orvosra

A háziorvos tudott a buszsofőr alvászavaráról, mégsem állapított meg nála korlátozott alkalmasságot.
  • Szerző: Ripost

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúsítottként hallgatott ki egy háziorvost a két évvel ezelőtti, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbalesettel kapcsolatban. A gyanú szerint az orvos tudott a buszvezető alvászavaráról, mégsem vizsgálta meg. A szabadlábon védekező háziorvos nem ismerte el a bűnösségét és panaszt tett a gyanúsítás közlése ellen.

A Bács-Kiskun megyei főügyészség helyettes szóvivője, Dr. Négyessyné Bodó Marianna elmondta, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2018. december 14-én foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt hallgatta ki háziorvost, aki a megalapozott gyanú szerint bár tudott az autóbuszvezető alvászavaráról, mégsem végezte el soron kívül a férfi egészségügyi alkalmassági vizsgálatát és nem állapított meg a buszsofőr esetében járművezetésre korlátozott alkalmasságot.

A korlátozás elmaradása miatt a buszsofőr esetenként nappali időszakon kívül is végzett autóbusz-vezetői tevékenységet. A gyanúsított és meghatalmazott védője a megalapozott gyanú közlése ellen panaszt jelentett be.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség a gyanúsított és védője által bejelentett panaszt elutasította,

mert a megalapozott gyanú közlésekor rendelkezésre álló személyi és okirati bizonyítékok, továbbá igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a gyanúsítottal szemben a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennállt. A háziorvos legfeljebb egy év börtönt kaphat, ha bűnösnek találják - számolt be róla a 24.hu.

Paolo Sachar veronai államügyész hat személy ellen nyújtott be vádemelési kérelmet közúti baleset okozása címén. Köztük az egyetlen magyar az autóbusz sofőrje, aki túlélte a tragikus balesetet. A többi vádlott olasz, köztük van a baleset helyszíne, az A4-es autósztráda Brescia-Padova szakaszáért felelős mérnök, a sztrádaszakasz biztonsági elemeit tervező és ezek építését irányító műszaki hivatal vezetője, valamint az Anas olasz autósztráda-üzemeltető vállalat három mérnöke, akik szintén a biztonsági elemekért voltak felelősek. Az érintett sztrádaszakasz biztonsági kiépítése ugyanis még a kilencvenes évek elején történt.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?