Létrehozva: 2016.05.27.

Fordulat a zagyvarékasi gyilkos tinik ügyében!

Egy országot sokkolt a hír, hogy egy 14 éves zagyvarékasi lány és barátja halálra késelték a lány anyukáját. Most új fejlemények vannak a nyomozásban.

Az előzetes elmeorvosi vizsgálat most kimondta:

Mindkét fiatal teljesen beszámítható volt, amikor elkövették a szörnyű gyilkosságot.

Szinte az egész ország megdöbbent, amikor napvilágot látott a hír, hogy két fiatalkorú 96 késszúrással végzett a 14 éves lány édesanyjával. Azóta a %RIPOST% is beszámolt a különböző fejleményekről, de most a gyanúsított lány ügyvédje nyilatkozott a Velvetnek. A védő elmondta, hogy védencénél nem állt fenn beszűkült tudatállapot a bűncselekmény elkövetésekor, sőt a vizsgálatok azt mutatják, hogy beszámítható volt, és cselekvőképességében nem korlátozta semmi. 

Állítólag ugyanez a helyzet a 16 éves fiúnál is, legalábbis ezt mondta a jogi képviselője, dr. Mezei János is. Az ügyvéd azt is hozzátett, hogy a védence elismerte:

A lány biztatására ő is szúrt néhányszor. 

Ez szintén újabb fordulat az ügyben, mivel eddig azt állította a 16 éves gyanúsított, hogy a 14 éves barátnője hajtotta végre egyedül a kegyetlen tettet. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-