Létrehozva: 2017.07.15.

Fordulat lehet a negyedikről kizuhant kistarcsai kislány ügyében

Most szakértõk derítik ki, hogy bánthatták-e halála elõtt a három éves Pannikát.

Vissza kell térniük a lakásba, ahonnan kizuhant kislányuk, Panni a kistarcsai szülőknek, tudta meg a Blikk. A rendőrök ugyanis úgynevezett helyszíni bizonyítási kísérletet végeznek: ez azt jelenti, hogy szakértők, a keresztanya és a szülők jelenlétében próbálják modellezni, hogy a kislány hogyan mászhatott fel és zuhanhatott ki a tetőtéri ablakból.

Közvetlenül a tragédia után már tartottak egy helyszíni szemlét, ám az alapos, sorsdöntő vizsgálatra csak most kerül majd sor. A szakértő a helyszínen nézi meg többek között, hogy egy hároméves gyerek az adott körülmények között egyáltalán fizikailag képes-e arra, hogy egyedül az ablak alá húzzon egy széket, arról átlépjen a radiátorra, majd onnan az ablakhoz felhúzza magát.

Ügyfeleim a nyomozás érdekében mindent megtesznek, amit a rendőrök kérnek tőlük. A legnehezebb talán az lesz, amikor találkozniuk kell Panni keresztanyjával

– mondta a Blikknek dr. Lichy József, a család jogi képviselője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-