Létrehozva: 2016.05.29.

Forronganak a cukrászdások: itt az újabb ügy, birtokvédelemmel spékelve!

Rájár a rúd a legendás cukrászdákra. A Ruszwurm bérlõjének alig három hete maradt, hogy megállapodjon az önkormányzattal, de nem úgy néz ki, hogy ez összejön.

A nosztalgikus hangulat olykor elfedi a valóságot, emiatt sorakoztak be sokan az Illés bácsi cukrászdáját megmenteni szándékozók közé, miközben leginkább ellene kellett volna szót emelni már sokkal korábban.

Most azonban olyasmit készülnek halálraítélni, ami a szó legnemesebb értelmében képezi a hazai gasztro-történelem részét. A Budai Várban 189 éve működő Ruszwurm cukrászda pont ilyen. Krémeséért nemcsak mi rajongunk, de hiszen nincs turista, aki ne ugrana be ide egy sütire, ha a Várban jár. Szamos Miklós üzemeltető most mégis kardélen táncol, mivel egy bérleti vita miatt az önkormányzat nem kívánja meghosszabbítani a cukrászda szerződését. A hír megjelenése óta tiltakozási hullám indult el a világhálón, illetve a törzsvendégek körben. Persze van, aki szerint már régen elveszett az üzlet varázsa és nem bánná, ha más és másképpen folytatná a majd két évszázados hagyományt.

Mit mond Szamos?

"Nem írtam alá a további bérleti szerződést, mivel az önkormányzat nyolcszorosára emelné a korábbi bérleti díjat. Eddig havi száztizenkilencezer forint + áfát fizettem, most majdnem egymilliót kellene. A duplájába még belementem volna, de abba nem, hogy határozott idejűre változtassák a szerződést. Ez ugyanis azt jelentené, hogy öt év múlva elkérhetik a kulcsaimat és elvehetik a cukrászdát, amiben minden, de még a bejárati ajtó is az enyém”- mondja Szamos Miklós, aki felveszi a kesztyűt, és ha kell, perre viszi az ügyet.

"Egész életemben harcoltam, hát most sem fogom föladni! Június huszadikán elvileg le kellene húznom a rolót, de nem teszem meg. Birtokvédelmet kértem.

Ha elbukom, könnyen lehet, hogy nyugdíjba megyek. Elvégre nem kötelező nekem országimázs filmekben szerepelni

- mondja indulatosan a cukrász.

Mit mond a önkormányzat?

Az I.-kerületi önkormányzat közleményben reagált a kirobbant botrányra.

 A Budavári önkormányzattól bármilyen nem lakás céljára ingatlant bérlők 47 ezer Ft/m²/év bérleti díjat fizetnek. Szamos Miklós bérlő az egyetlen, aki a régi szerződése alapján 6900 Ft/m²/év bérleti díjat fizet.

A helyiség bérleti díját alapvetően az önkormányzat vonatkozó határozata állapítja meg, amitől bizonyos esetekben eltérhetnek, ahogy ezt teszik is olykor, más bérlőkkel.”- írta Facebook oldalán az önkormányzat.

A %RIPOST% ellátogatott a cukrászdába, ahol arról kérdeztük a vendégeket, mit gondolnak a bezárás lehetőségéről.

A vendégek tehát megmentenék a Ruszwurm cukrászdát, sőt akad aki a tüntetéstől sem riadna vissza azért, hogy továbbra is beszerezhesse kedvenc krémesét. Ugyanakkor itt van például Nacsa Olivér, aki törzsvendégként is azt mondja, Szamos Miklósnak mennie kell.

Bárhogy is lesz, a Ruszwurm cukrászda marad!

Az üzlet műemlékvédelem alatt áll, így a rendelkezés értelmében, kizárólag cukrászdaként üzemelhet a továbbiakban is. De mi lesz a krémessel? Az már csak Szamos Miklóson múlik…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-