Létrehozva: 2016.08.24.

Friss információk a tűzijáték alatt történt halálos baleset okozójáról

A férfi mintegy háromszáz métert vezetett teljesen részegen, ekkor okozott halálos balesetet Óbudán.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, halálos baleset történt augusztus 20-án Óbudán. Két autó rohant egymásnak a Vörösvári út és a Váradi utca kereszteződésében, az egyik kocsi az ütközés erejétől pedig a fának csapódott. Az autó sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A kiérkező rendőrök a vétkes román sofőrt megszondáztatták, így derült ki, hogy ittasan vezetett, egy óbudai parkolóból állt ki, s alig háromszáz méter múlva ütközött is... Az illetékes bíróság augusztus 23-án elrendelte az 51 éves férfi előzetes letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-