Létrehozva: 2016.03.16.

Friss információk: Ez okozhatta a brutális hatvani buszbalesetet

Több mint 25-en sérültek meg hétfõ délután, amikor árokba borult egy busz az M3-as autópályán, Hatvan térségében. Bár a vizsgálatok még tartanak, most úgy tûnik, a sofõr hibája okozta a szerencsétlenséget.

Súlyos tömegbaleset történt hétfőn délután az M3-as autópályán, Hatvanhoz közel. Ahogy arról a %RIPOST% is beszámolt, egy menetrend szerint közlekedő busz akkor még tisztázatlan okokból hirtelen letért a sztrádáról, áttörte a szalagkorlátot, majd az árokba borult.

A balesetben több mint 25-en megsérültek, közülük ketten súlyosan. Az egyik súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Bár a vizsgálatok még tartanak, most úgy tűnik, a sofőr hibája okozta a bajt. A Bors úgy tudja, hogy a férfit a helyszínen megszondáztatták, ám az eredmény negatív lett, így az biztos, hogy nem fogyasztott alkoholt. Ám az egyik utas beszámolójából arra lehet következtetni, hogy elaludt a volán mögött.

"Hirtelen egy rándulást éreztem, majd átszakítottuk a szalagkorlátot, és beborultunk az árokba"

- idézte fel az ijesztő perceket a Hír Tv-nek Fazekas István, aki a busz hátuljában ült. Elárulta, számára semmi nem utalt arra, hogy a sofőr el akarta kerülni az ütközést, még csak nem is fékezett!

Épp ezért nem kizárt, hogy elaludt vezetés közben, ám biztosat csak akkor fognak tudni mondani a rendőrök, ha átvizsgálták a roncsokat. A busz vezetője egyébként ép bőrrel megúszta a brutális balesetet, sikerült kimásznia az oldalára borult járműből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-