Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.11.11.

Halálra éheztette kisbabáját egy szektás házaspár

Teljesen lesoványodva, súlyos betegségben kellett meghalnia annak a mindössze 9 hónapos kislánynak, akit szülei elvakult vallási nézeteik miatt éheztettek, és gyógyszerek helyett közös imával próbáltak meggyógyítani.

Egészséges kislányként jött a világra Rebecca Kandare, ám szüleinek elvakult vallásossága kilenc hónappal születése után szörnyű tragédiához vezetett.

A zimbabwei származású, 28 éves Brian Kandare és nála 8 évvel idősebb felesége ugyanis mindketten az Isten Apostoli Egyháza névre hallgató szekta hívei, ami szigorúan elutasítja a modern orvostudományt, és a betegségek gyógyszeres kezelését.

Ezért fordulhatott elő az, hogy a kislányt már születésekor sem látta orvos,  védőnő is csak kétszer látogatta meg a mély vallásosságban élő családot. A második alkalommal azonban figyelmeztették a szülőket, hogy gyerekük kórosan sovány, és súlyos D-vitamin-hiányban szenved, amitől csontjai teljesen elgyengültek.

Ám az anya és az apa ahelyett, hogy orvoshoz vitték volna a beteg  - akkor még csak 3 hónapos - kisbabát, teljesen bezárkóztak, a napról napra egyre rosszabb állapotba kerülő Rebeccát pedig

egy vallási vezetőre bízták, akinek természetfeletti képességeket tulajdonítottak.

Etetés helyett pedig közös imákkal próbálták meggyógyítani a csontsovánnyá vált gyermeket, akinek szervezete 9 hónapos korában végül feladta a küzdelmet. A kislány alig 3,5 kilós volt, amikor meghalt tüdőgyulladásban. Utolsó óráit a szülők házi templomában töltötte, mely házuk hátsó kertjében állt.

A boncoláskor az is kiderült, hogy a kislány gyomrában nemhogy ételt, de még egy korty tejet sem találtak.

A Daily Mail értesülései szerint a nottinghami bíróság emberölésért börtönre ítélte a teljesen elvakultan élő szülőket, az apa 9, míg az anya 8,5 évet kapott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-