Létrehozva: 2019.03.22.

Hatalmas előrelépés: ennek a hírnek nagyon sok budapesti fog örülni

A környéken élõket nagyon zavarták az alacsonyan szálló repülõk, a zaj pedig szinte már elviselhetetlen volt.

Együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a főpolgármesteri hivatal a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérrel összefüggő éjszakai zajcsökkentésről.

A főpolgármesteri hivatal pénteken juttatta el az MTI-hez a megállapodás szövegét. E szerint Palkovics László miniszter és Tarlós István főpolgármester egyetért abban, hogy intézkedéseik célja az éjszakai zajártalmak csökkentése és az életminőség javítása a repülés által érintettek körében.

A tárca és a hivatal támogatja a légiközlekedési zajterhelésre vonatkozó szabályok szigorítását, hogy a mélyalvási időszakban a repülések megszüntethetők legyenek Budapest felett, valamint a hátszeles leszállásokra vonatkozó 5 csomós korlátozás felülvizsgálatát. Szintén egyetértenek abban, hogy szükséges a repülési engedély megsértőire kivethető büntetések felülvizsgálata, valamint a repülőtér üzemeltetőjétől független, a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) általi zajszintmérés.

Abban is egyetértettek, hogy a témában felvetődő kérdéseket egy légiközlekedési munkacsoporton belül kell megvitatni, a KTI koordinálásával pedig felvilágosító, tájékoztató tevékenységre van szükség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-