Létrehozva: 2021.11.23.

Részeg kamionos forgolódott az M3-as autópályán- Fotók

A kamion vezetője elvétette az irányt, így gondolta megfordul az autópályán.

A rendőrségre november 19-én hajnalban érkezett bejelentés, mely szerint az M3-as autópálya szabolcs megyei szakaszán egy kamion a forgalommal szemben Budapest irányába közlekedik.

Fotó: autoszektor.hu

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztályának munkatársai a balesetveszélyesen közlekedő kamiont Vaja térségében megállították, igazoltatták a sofőrt és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

Fotó: autoszektor.hu

A tehergépkocsit vezető férfi elmondta, hogy miután túlhajtott a Mátészalka irányába vezető kijáraton, úgy döntött, hogy megfordul az autópályán és visszamegy. A rendőrök azt is megállapították, hogy a járművezető a megfordulás közben az utat szegélyező szalagkorlátot is megrongálta.

A rendőrök a 46 éves román állampolgárságú sofőr vezetői engedélyét a helyszínen bevonták, a Mátészalkai Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben közúti veszélyeztetés bűntett, valamint ittas járművezetés bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indult. – írta meg az autoszektor.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-