Létrehozva: 2018.09.03.

Káosz a budapesti közlekedésben: mutatjuk, hol van dugó a városban

Az iskolakezdéssel megnövekedett a forgalom is, az pedig elõre sejthetõ volt, hogy ez próbára teszi majd az utasok idegeit.

Járműhiba és forgalmi akadályok nehezítik a tanévkezdés napján a közlekedést, reggel óta több vonalon is voltak ideiglenes leállások.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán olvasható,  reggel fél nyolcig több nem várt esemény is történt, ami a szeptemberrel megnövekedett létszámú utazóközönséget próbára tette.

Hajnal negyed hattól Albertfalva kitérő és Újbuda-Központ megálló közt szünetelt a villamosforgalom egy baleset miatt, a 17-es, a 41-es és a 47-es villamos helyett pótlóbusz járt egészen reggel hat utánig.

Járműhiba miatt az 1-es villamos északi szakaszán reggel hattól az Árpád-híd és a Vágány utca/Róbert Károly között pótlóbusz szállította az utasokat. A zavart negyedóra alatt elhárították, de érkeztek jelzések az utazóközönségtől, hogy volt, akit Zuglónál leszállítottak a villamosról, aztán próbálhatott a következőre felszállni, ha felfért rá.

Hűvösvölgyben is több villamosjárat kiesett, ugyanis a szombati nagy esőzés alámosta a tavaly felújított szakaszon a síneket. Az 56-os, az 56A és a 61-es villamos helyett Hűvösvölgy és Budagyöngye között pótlóbusz jár pályahiba miatt. Az 59B villamos nem közlekedik. A pályahibát a tervek szerint a hét második felére elhárítják.

Az M0-s déli szakaszán pedig csomópontlezárás van, ami miatt Csepel teljesen megbénult: "lezárták az M0-ás autóúton a szigetszentmiklósi csomópont le- felhajtó ágát, mert egy új körforgalmú csomópontot alakítanak ki. Torlódásra kell számítani a II. Rákóczi Ferenc úton és a Csepeli úton is. Az érintett BKK-járatok (a 38-as, a 38A, a 138-as, a 238-as, a 278-as és a 280-as autóbusz) megnövekedett menetidővel közlekednek. 138B rendkívüli autóbuszjárat közlekedik a Szent Imre tér és a Hárosi iskola között" – írja a BKK a Facebook-oldalán.

Ha mindez nem lenne elég, a %Ripost% egyik olvasója videót küldött a budai állapotokról.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-