Létrehozva: 2019.04.02.

Két éve halottnak nyilvánították, sokkoló, mit tettek a magyar nővel

A nõt ketten tartották fogva, elõször tavaly jelent meg az utcán, ahol ételt keresett.

Még saját rokona is borzongva tekintett a bíróságon azokra a képekre, amiken a meggyötört Sz. Ilona látható. Testét és lábát kék-zöld foltok borították, a bokáját pedig rablánc szorította. A vád szerint mindezt nem más tette vele, mint H. Lajos és élettársa, Emília - írja a Bors.

A Monoron bolyongó Ilonára tavaly lettek figyelmesek helybeliek, amint éppen egy bolt előtt ételt keresett. Kiderült, hogy a nőt két éve halottá nyilvánították, valójában azonban egy monori házban, láncon tarthatták fogva. Ezután Ica megint eltűnt, az asszony azonban nemrég egy kórházban bukkant fel. Állítólag sanyargatói olyannyira összezúzták a lábát, hogy az még most sem jött helyre, így kezelésre kellett vinni.

Lajos és Emília tagadja, hogy fogva tartotta volna Icát. A nő unokatestvére azonban állítja: Ica azóta is sokkhatás alatt áll.

"Nagyon megdöbbentünk, amikor tavaly az unokatestvérem felhívott, hogy megtalálták. Borzalmasan nézett ki. Most is na­gyon rosszul van, a lába ké­kes-pirosas, be kellett vinni a kórházba. Csak reménykedni tudunk benne, hogy nem vágják le neki" – mondta az asszony.

A rejtélyesen megtalált Icát májusban, kínzóitól elkülönítve hallgatja meg a bíróság.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-