Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.27.

Kiderült, mi történt Gyárfás Tamás kihallgatásán

Még Gyárfás Tamásnak és a védõjének sem árulja el a hatóság, hogy valójában milyen hangfelvételek bizonyítják az üzletember bûnösségét. Csütörtökön folytatták gyanúsítotti kihallgatását, de a bizonyítékokat még mindig nem tárták elé - tudta meg a Ripost.

Miközben a Heti Válasz című lap információi szerint több vágatlan hangfelvétel is van a hatóságok kezében, ami bizonyítja, hogy Gyárfás Tamás volt a Fenyő-gyilkosság felbujtója, sem ő, sem az ügyvédje nem kapott választ arra, milyen bizonyítékokra alapozza a rendőrség a gyanúsítást.

"Ügyfelemmel folytatólagos kihallgatáson voltunk, ahol kérvényeztük a nyomozóhatóságtól, hogy foglaljon állást a kérdéses cikkel kapcsolatban, azaz mondja meg, hogy valóban van-e a birtokában több vágatlan hangfelvétel, vagy csak az áll rendelkezésére, amit maga Gyárfás Tamás adott át"

– nyilatkozta a %RIPOST%-nak dr. Bánáti János. 

Nem reagáltak érdemben a kérésre, azaz nem erősítették meg, de nem is cáfolták a hírt.

Az ügyvéd hozzátette: nem kapták meg az ügyészségtől a bizonyítékokat, így nem tudják, mi van a kezükben.

Az ügyész határozottan elutasította, hogy betekintést nyerjünk abba, ami alapján Gyárfást Tamást gyanúsítják. Azt sem tudom, hogy a vágott hangfelvételen és az esetleges vágatlanon kívül még milyen további bizonyítékuk van

– mondta az ügyvéd.

Úgy véli, védencének az lenne a legjobb, ha rendelkezésre állna egy bizonyíthatóan vágatlan, eredeti hangfelvétel, ugyanis akkor egyértelműen kiderülne, hogy nem ő rendelte meg Fenyő János meggyilkolását.

A Heti Válasz cikkében azt sejteti, hogy a mostani botrány csupán egy még nagyobb horderejű történet mellékmozzanata, és az idei év számos kriminalisztikai meglepetést tartogat. Elképzelhető, hogy a hatóság azért nem akarja előtárni a bizonyítékait, mert Gyárfáson kívül mást vagy másokat is meg akarnak gyanúsítani, és az információk segíthetnék a leendő gyanúsítottakat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-