Létrehozva: 2019.06.15.

Komplett elmebaj, amit a Mitsubishi művelt Papkeszinél az országúton

Aki közel került az olajzöld kombihoz, azonnal megpróbálta megelõzni. Mögötte haladva ugyanis mindenki életveszélyben érezte magát. Olvasónk elképesztõ fotót küldött a jelenetrõl!

Egyre-másra bukkannak fel a közösségi médiában egészen elképesztő mutatványok, amelyeket mind hétköznapi közlekedési szituációban fotóznak vagy filmeznek le szemfüles szemtanúk. Láttunk már nőt platón kuporogva hűtőszekrényt leszorítani, miközben a kisteherautó nagy sebességgel haladt valamelyik közúton...

A mai  eset egészen hasonló, azzal a különbséggel, hogy a szóban forgó Mitsubishi Lancer kombira fölpakolt rakományt nem élő ember, hanem kis jóindulattal a szentlélek tartotta odafönt a tetőn.

Egész elképesztő, de a Balatonhoz közeli Papkeszi térségében szombaton délután haladó, szebb napokat látott Mitsubishi Lancer kombira egy kanapét, egy szekrényt és egy asztalt zsúfoltak fel úgy, hogy láthatóan mindegyik nehéz tárgy bármelyik pillanatban lezúghatott volna az autó tetejéről. A nagy tömegű bútorokat alig tartotta kötél, és bár több autós rádudált a bizarr módon megpakolt járműre, az nem lassított és nem húzódott félre. A szabálytalanul közlekedő autót egy férfi vezette. Olvasónk - aki a férje mellett utazva kisebb sokkot kapott a látványtól - lefotózta a Mitsubishit és eljuttatta szerkesztőségünkhöz a fotót.

A képért LAPOZZ!

 


A felvétel kicsit homályos, hiszen nagyon hirtelen kellett elkészíteni, ráadásul az autók nagy sebességgel haladtak. Az viszont világosan látszik, hogy a kocsi teljesen szabálytalanul lett megpakolva, illetve, hogy mögé kerülni, pláne tartósan mögötte haladni életveszélyes.

 

Õszintén reméljük, hogy a Mitsubishi nem sokáig tartózkodott a közforgalomban. Talán lekapcsolták...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-