Létrehozva: 2019.06.04.

Kovács Zoltán: Trianon tragédiája után is összetartozunk

Június 4-én tartják Magyarországon a nemzeti összetartozás napját, aminek keretében több ezer gyermek érkezik a határon túli iskolákból, többek között Erdélybõl és Kárpátaljáról.

A Magyarországot szétszabdaló, területét és lakosságát drasztikusan lecsökkentő trianoni diktátum napjára, június 4.-re 2010 óta a nemzeti összetartozás napjaként is tekintünk.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, a nemzeti összetartozás napján csaknem 200 iskola tanulói vehetnek majd részt a programokon. Ezek közül több intézménynek is testvériskolája található a magyar határokon túl. Így

mintegy 2300 diák érkezik majd Erdélyből, a Felvidékről, a Délvidékről és Kárpátaljáról.

A magyar államtitkár úgy fogalmazott:

„Trianon fájdalma mellett büszkeség is töltsön el bennünket, hiszen nemcsak hogy túléltük az országcsonkítást, de megmaradtunk, túléltük a vérgőzös huszadik századot. A kormány 2010-es, a kettős állampolgársággal kapcsolatos döntésével pedig kifejezésre juttattuk, hogy minden magyar - éljen az bárhol is a világban - része az országnak.”

Az 1920-as trianoni szerződés értelmében

Magyarország területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre csökkentették. A lakosság száma így 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent, a magyarság egyharmada pedig az új határokon túlra került.

A magyar országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-