Létrehozva: 2016.05.29.

Láncra verve, rabszolgaként tartottak egy vak férfit Somogy megyében

Rabszolgatartói azzal védekeztek, hogy csak így tudták megfékezni a vak férfi agresszivitását.

 

A vak férfi ellen összefogott a testvére és a nevelőapjuk, egyikük sem bírta elviselni, hogy fogyatékos férfi hazaköltözött  a Kadarkút melletti tanyára. A vak férfi állítólag agresszív lett, emiatt testvére és nevelőapja akár napjában többször is bántalmazta.


 

Miután a bántalmazások úgymond nem hatottak, a nevelőapa kitalálta, hogy láncolják a sértettet az udvaron álló ponyvás utánfutóhoz:  négyméteres láncot lakatoltak a bokájára, s hetekig így tartották.

 

Egy alkalommal a megláncolt, feldühödött vak ember kétségbe esésésében  fellökte nevelőapját, ekkor egy  kétméteres lánccal a nyakán még jobban kikötötték. Aztán egy nap lebuktak, egy ismerősük jelentette az embertelen bánásmódot a rendőrségnek.

Sértett sanyargatásával, védekezésre képtelen személy személyi szabadságának megsértése és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellenük a kaposvári ügyészség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-