Létrehozva: 2015.11.06.

Megbénulhat Óbuda közlekedése Göncz Árpád temetése miatt

Péntek délután három órakor az óbudai temetõben helyezik végsõ nyugalomra az október 6-án elhunyt egykori köztársasági elnököt, a temetésre pedig több ezer embert várnak. Ezért már a délelõtti órákban hatalmas torlódások alakulhatnak ki a környéken.

Teljesen megbénulhat a III. kerület közlekedése pénteken, ugyanis délután 15 órától helyezik végső nyugalomra az október 6-án elhunyt Göncz Árpádot.

A temetés előkészületei már napok óta folynak, tegnap még egy hatalmas színpadot is felállítottak az egykori államfő sírhelye, a 16-os parcella mellett.

A szertartásra több ezer embert várnak, ezért már a délelőtti óráktól feltorlódhat a kocsisor az óbudai temető felé vezető utakon. A legnagyobb dugókra a Bécsi úton és a Vörösvári úton készülhetünk, de több lezárás és forgalmi korlátozás is nehezíti majd a helyzetet.

Pénteken egészen 17 óráig tilos lesz megállni a Pomázi út mindkét oldalán, a Bécsi út és a Keled út közötti területen, déltől pedig le is zárják az utat a Bécsi út és az Aranyvölgyi utca között.

A BKK azt javasolja, hogy autó helyett válassza mindenki a tömegközlekedést, a társaság ugyanis bővített buszjáratokkal készül, több villamosjárat pedig meghosszabbított útvonalon közlekedik majd.

Részletes közlekedései információkat erre a linkre kattintva találhattok.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-