Létrehozva: 2017.11.13.

Megdöbbentő árak a budapesti karácsonyi vásárban

Megnyílt a budapesti karácsonyi vásár. Évrõl évre azonban egyre drágább a Vörösmarty téri forgatagban ételt-italt vásárolni, emiatt is szinte csak a külföldiek eszik itt a kürtõskalácsot vagy a lángost. Nem a magyar pénztárcára szabták az idei árakat sem.

Alig hallani magyar szót a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban, ami nem is csoda. Ha ugyanis itt szeretnénk enni egy lángost, azt a fővárosi átlagárak többszöröséért tehetjük meg.

A legegyszerűbb, sima lángos is 800 forintba kerül, de van, ahol a húsos, tornyosra pakolt verzióért elkérnek 2500 forintot is.

Szinte olcsóbban megússzuk, ha „normál” ételt választunk: egy adag sült kolbász, kenyérrel 1900 forint, de libacombot is ehetünk 2800-ért.

Ugyanezzel szembesülünk, ha lepényt szeretnénk, de nem járunk jobban akkor sem, ha inkább kürtőskalácsra fájna a fogunk: a legolcsóbbért is legalább 1300-at kell kifizetni.

Ami ráadásul igencsak zavaró, hogy a sarki hatalmas standnál legalább négyféle árral találkozunk: kérhetünk kisebbet, a megszokott ízekkel 1300-ért, vagy a különleges, málnás, eprest 1600-ért. A stand másik oldalán viszont 1700-ért adják a látszólag ugyanolyan kürtőst...

Hogy mi ennek az oka, kiderül a hétfőn megjelenő %Ripost% napilapból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-