Létrehozva: 2018.09.02.

Megrázó helyszíni fotók a kecskeméti tragédiáról, durva, ami történt

A balesetben az a sofõr halt meg, aki nem adott szabályosan elsõbbséget a másiknak.

Kecskemét-Kadafalván, a Boróka utcában közlekedett a Dunaföldvári út felől szombat délután négy körül egy 82 éves kecskeméti nő az általa vezetett Renault Twingóval. A helyszíni szemle adatai szerint a Beretvás köz kereszteződésénél úgy kanyarodott balra, hogy nem adta meg az elsőbbséget a szemből érkező Volkswagen Passatnak, ezért összeütköztek. A baleset következtében a kecskeméti asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik sofőr - az elsődleges orvosi vélemény alapján - könnyű sérülést szenvedett.

A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

A balszerencse bevonzása: így kerülheted el!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-