Létrehozva: 2016.10.31.

Megrázó közleményt tett közzé a színház Józsa Imre haláláról

A felejthetetlen hangú színész hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el vasárnap. Az egész magyar mûvészvilág megrendült a hír hallatán.

A vasárnap elhunyt Józsa Imre 1978-ban kapott diplomát, ezután lett a József Attila Színház társulati tagja.

A fővárosi teátrum egy megható bejegyzéssel emlékezett meg a 62 éves korában elhunyt színészről. Mint írják, Józsa Imre szenvedélyesen szeretett élni és szenvedélyesen szeretett játszani. A színház nem munkahely volt számára, hanem a második otthon.

"Kitartását, hűségét, odaadását az itt eltöltött 34 év bizonyítja. Nincs olyan hely, nincs olyan zug, ahol ne járt volna, és ahonnan ne hiányozna mostantól mindig" - írják a művészről, aki az előző évadban súlyos betegsége ellenére még játszott a színpadon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-