Létrehozva: 2018.10.26.

Megrázó részletek a székkutasi négyes tragédiáról, ők az áldozatok

A szörnyû baleset egy vasúti átjáróban történt, pedig a sorompó rendeltetésszerûen mûködött.

Ahogy korábban a Ripost is hírül adta, csütörtök kora este halálos baleset történt Székkutas közelében a vasúti átjáróban. A vonat egy autóba rohant bele, a kocsiban utazók életüket vesztették, a vonaton nem sérült meg senki. A fénysorompó működött a MÁV közleménye szerint.

Péntek reggel a Délmagyar már csak néhány szétszóródott autóalkatrész, egy kupac ruha, nylon kesztyűk és két fekete zsák emlékeztetett az előző esti tragédiára.

A portál úgy tudja, hogy mind a négy áldozat hódmezővásárhelyi lakos volt. A hátul utazó két fiatal barátok voltak. Mindketten tizennyolc évesek. Az idősebb fiú nyáron töltötte a tizennyolcat, a mellette utazó barátja decemberben lett volna nagykorú. Az autót nem az áldozat szülei vezették, hanem az egyik fiú barátnőjének szülei ültek az első üléseken.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a működő fénysorompó és félkaros sorompó ellenére hajtottak rá a sínre. Az autó vezető felőli oldala leszakadt, a vonat több mint 200 méteren sodorta maga előtt, mire meg tudott állni. A gépjármű másik fele megpördült, és a fénysorompótól tíz méterre állt meg Orosháza felé, az árokban hever.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-