Létrehozva: 2019.07.28.

Megrendítő vallomást tett a 19 éve eltűnt Till Tamás édesanyja

Till Tamás a napokban ünnepelhette volna a családjával a 30. születésnapját. A kerek évforduló kapcsán megkerestük a 19 éve eltûnt bajai fiú édesanyját, aki megrázó dolgokat mesélt a Ripostnak.

Till Tamás eltűnése még mindig az egyik legnagyobb rejtély Magyarországon.

A fiúcska még csak 11 éves volt, amikor egy átlagosnak induló gyereknapon nyoma veszett. A házukhoz közeli vadasparkba indult, de már soha nem érkezett meg. Szinte sértetlen kerékpárját hetekkel később, a vasúti töltés mellett találták meg. Tamás viszont azóta sem került elő. Édesanyja, Tillné Kati azóta sem törődött bele fia elvesztésébe, már 7000 napja várja, hogy az azóta 30 éves férfivá érett Tamás váratlanul betoppan a bajai házba.

„Biztos vagyok benne, hogy egy nap hazajön a fiam. Ez egy nagyon erős anyai megérzés. Igaz, arra még nem gondoltam, mit mondanék neki, ha újra itt állna a nappaliban. Az biztos, hogy jó erősen magamhoz ölelném" – mondta sóhajtva az asszony, aki bár próbál nagyon erős maradni, nem tagadja, hogy egészségileg belerokkant fia rejtélyes eltűnésébe.

„Öt évvel ezelőtt sajnos két sztrókom is volt, szívproblémám lett, protézist kellett beépíteni a térdembe és a jobb kezemmel is komoly idegi problémák vannak. A férjemről nem is beszélve, ő sajnos rokkant. Mondanom sem kell, ezeknek a betegségeknek mindig lelki okai vannak" – szomorkodott Kati, aki eltűnése óta is rengeteg ajándékot vett Tamásnak, a szobát át kellett alakítani, hogy beférjen a rengeteg játék és plüssállat.

Az anyuka legnagyobb szívfájdalma az, hogy bár a rendőrség még mindig nyomoz Tamás eltűnése ügyében, semmi információt nem kap a fiáról. Kétségbeesésében Kati két éve egy látót is megkért arra, segítsen megtalálni a fiát, de már vele sem tartja a kapcsolatot. A legnagyobb probléma az, hogy még mindig Tamás gyerekkori képét használják a kereséshez, pedig azóta 19 év eltelt, a fiú pedig 30 éves lett.

„Kértem a rendőrséget, öregítsék meg a fiam vonásait, hogy harmincévesnek tűnjön, de azt mondták, ez nem ilyen egyszerű. Így viszont, egy gyerekkori képpel szinte lehetetlen most, tizenkilenc évvel később megtalálni. Akármilyen nehéz is, nem adom fel a reményt"

– mondta eltökélten Kati.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-