Létrehozva: 2017.08.04.

Megszólalt a budakalászi otthon az idősek haláláról

Nem kívánnak nyilatkozni a vizsgálatok lezárultáig, de kijelentették: szigorúan a szakmai protokoll szerint jártak el! Jelenleg zavartalan a mûködésük.

A vizsgálatok lezárultáig nem kíván nyilatkozni a Napvirág Idősek Otthona a hétfői elhalálozásokról és megbetegedésekről. Mint arról már beszámoltunk, hétfőn három idős ember meghalt és további hét megbetegedett. Ezután a népegészségügyi szakemberek haladéktalanul megkezdték a járványügyi és élelmezés-egészségügyi vizsgálatot a budakalászi idősotthonban észlelt hányásos, hasmenéses megbetegedések miatt.

"Az intézmény működése során a szakmai protokollok szerint jár el, folyamatosan fokozott figyelmet fordítunk az idősek gondozására a korukra és betegségeikre tekintettel. Jelen helyzet, valamint

a tisztiorvosi szolgálat által kiadott hőségriasztás ésszerű kezeléséhez szükséges valamennyi intézkedést megtettük és folyamatosan meg is tesszük.

Az intézmény működése – valamennyi területen - az eseményektől függetlenül folyamatos" - közölte Lipterné Bierbaum Erika intézményvezető, hozzátéve, hogy

csütörtökön a székesfehérvári kórházból hazaérkezett az oda szállított 2 fő, a balassagyarmati kórházban ápolt 3 főt pedig hétfőn hazaengedik, valamennyien jól vannak.

"Nagy valószínűség szerint calicivírus-fertőzés áll a budakalászi idősotthonban történt megbetegedések hátterében" - mondta Szentes Tamás, az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár. A Szentendrei Járási Hivatal és a kormányhivatal azonnali hatállyal vizsgálatot indított a budakalászi Napvirág Idősek Otthonában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-