Létrehozva: 2016.06.02.

Megszólalt a halálra éheztetett kislány anyjának volt élettársa

A férfi szerint a nõ addig nem nyugodott, amíg meg nem ölte gyermekét. Korábban is próbálkozott már.

Megtalálták a Gyöngyösön halálra éheztetett kislány édesanyjának volt élettársát, akinek szabályszerűen meg kellett mentenie annak idején közös gyermeküket a nőtől.

A nőtől, akit a férfi nemes egyszerűséggel csak lénynek nevez, 2008-ban született meg Kende nevű fia, ő volt a második gyermeke J. Médeának. A fiú édesapja a pestisracok.hu-nak azt mesélte, második várandóssága alatt a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a nőt első gyermeke veszélyeztetése miatt, akit szintén éheztetett.

"A lény, mert anyának nem nevezném, zseniálisan tudja megtéveszteni az embereket, a környezetét. Elhitette mindenkivel, orvossal, védőnővel, hogy azért nem fejlődik rendesen a fiam, mert refluxos és egyebek mellett gluténérzékeny, meg allergiás. De én éreztem, tudtam, hogy ez nem igaz.

A kisfiam kétévesen 7,7 kg volt! Igen, jól hallja. Nem volt 8 kg" -

nyilatkozta a férfi, aki egyéb szörnyűségeket is feltárt az üggyel kapcsolatban. Például azt, hogy a  nő, mielőtt orvosi vizsgálatokra került sor, erősen rázta a kicsit, hogy ő betegség tüneteit produkálja.

"Meggyőződésem, hogy az én fiam azért kellett neki, hogy ne kelljen börtönbe mennie és felfüggesztettet kapjon. Ezért lett tőlem terhes."

A férfi azt mondja, barátaitól már többször hallotta, hogy Médea addig nem nyugszik, amíg meg nem öli gyermekét.

"Még nem tudom, hogyan fogom elmondani a fiamnak, hogy az anyja mit tett, milyen lény hozta világra. Mert az egészen biztosan nem mentség semmire, hogy másfél évesen látta az édesanyja öngyilkosságát" - mondta a férfi.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-