Létrehozva: 2018.03.23.

Most közölték: készültség Ferihegyen, súlyos sérült is van

Az embereket ki kellett menteni egy repülõgépbõl, miután füstölni kezdett.

Felfújható csúszdákon keresztül kellett kimenteni az embereket egy péntek hajnalban induló repülőből Ferihegyen – értesült az mno.hu reptéri forrásból.

A lap szerint az emberekkel teli járművet vontatni akarták, ám a gép, amely ezt végezte, füstölni kezdett. Pánik tört ki, miután az égéstermék bejutott az utastérbe.

Az egyik utas mentés közben kiesett a csúszdából, és súlyos fejsérülést szenvedett. A mentők kórházba vitték.

Az érintett gép állítólag a Smart Wings légitársasághoz tartozik, ám az utasok eredetileg az El Al izraeli légitársaság – pontosabban annak partnere, az Izair – péntek reggeli, Tel Aivba tartó járatán utaztak volna. Ám a gép meghibásodott és a Smart Wings biztosított cserejárművet.

 

Farkas Attila ügyvezető igazgató elmondta:

"Az egyik vontató jármű - egyelőre nem tudják, miért - elkezdett intenzíven füstölni a repülőtéren. A füst a hajtóműveken keresztül beszivárgott a cég egyik repülőgépének utasterébe. Emiatt az utasok között pánik alakult ki, ezért a személyzet úgy döntött, hogy kimenekítik az utasokat."
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-