Létrehozva: 2018.04.07.

Münsteri gázolás: Mentális problémákkal küzdő 48 éves férfi a merénylő

Belehajtott a tömegbe egy furgon szombaton a németországi Münster belvárosában. A helyi rendõrség szerint legkevesebb négyen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek. Kiderült: a kisteherautót a német Jens R. vezette.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a tömegbe hajtott egy furgon a németországi Münsterben, a szövetségi belügyminisztérium megerősítette, hogy négyen haltak meg, köztük a gázoló, aki öngyilkos lett. Legkevesebb harmincan megsebesültek, közülük hatan súlyosan.

Münster polgármestere, Markus Lewe köszönetet mondott a mentésben és az ügy feltárásában résztvevő szakembereknek. Újságíróknak elmondta, hogy egyelőre nem ismert az eset háttere, ám a támadó kiléte már igen:

bizonyos Jens R. vezette a kisteherautót!

Jens R. 1969. május 1-jén született az Olsberg nevű észak-rajna-vesztfáliai kisvárosban, és hosszú ideje Münsterben élt. Nagyjából két kilométerre lakott a gázolás helyszínétől, az óváros egyik híres vendéglője, a Kiepenkerl előtti tértől. A gázoláshoz használt jármű egy német gyártmányú, utazásra, kempingezésre használt mikrobusz, úgynevezett kempingbusz volt

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-