Létrehozva: 2016.05.10.

Mutatjuk a magyarországi halálutakat, van belőlük bőven

Jó hír az autózóknak, hogy szeptemberig teljesen elkészül az M85-ös út Csorna-Hegyfalu közti szakasza, így várhatóan egy "halálúttal" kevesebbet jelölnek majd a térképek. De sok még a fokozottan veszélyes hely...

Már elérhető Magyarország útjainak kockázati térképe, melyen a zölddel jelölt utak az ott elszenvedett balesetek alapján alacsony kockázatúak, a halványsárgával jelölt utak alacsony-közepes besorolásúak, és ahogy sötétedik a szín, úgy nő a kockázat is.

A főváros környéki utak besorolása

Budapest környékén a 2-es út körülbelül a Vác-Nagyoroszi szakaszon, a 3-as út egész Pest megyei szakasza (Gödöllőtől majdnem Hatvanig) feketével van jelölve, és a 4-es úton Szolnok előtt is érdemes nagyon vigyázni.

A Kecskemét környéki utak besorolása

Az M5-ös egy piros szakaszt leszámítva közepes-alacsony besorolású, de a Kecskemét-Békéscsaba és a Kecskemét-Szeged vonalon  gyakorlatilag csak közepes-magas és magas kockázatú jelölést látunk.

 

A Nyíregyháza környéki utak besorolása

A 3-as út Miskolc után szinte teljes egészében piros és fekete (ahogy a Pest megyei szakasza volt), sőt az 4-es és a 41-es úton is érdemes vigyázni a határátkelők felé. Az 4-es út végig piros és fekete Záhonyig (elírás a térképen, 5-öst írtak 4-es helyett).

A Debrecen környéki utak besorolása

Debrecennél a 4-42-47 háromszög sem tűnik túl biztatónak, hiszen a három út közül kettő szinte teljesen fekete, a kimaradt 47-es pedig szinte végig piros.

 

A Szombathely környéki utak besorolása

Nem rózsás a helyzet a Székesfehérvár-Győr-Szombathely háromszögben sem. A 8-as út Fehérvártól a határig a narancssárga, a piros és a fekete színek keveréke, de a 86-oson is van egy viszonylag hosszú fekete rész.

Itt a balesetveszélyes útszakaszok hossza csökkenni fog, mert várhatóan szeptemberben adják át az M86-os Hegyfalu-Csorna szakaszát.

 

 

A Nagykanizsa környéki utak besorolása

Nyugat-Magyarországon a 6-os úton, Pécs után találhatjuk a leghosszabb fekete szakaszt. Pécstől kezdve, egyetlen rövid narancssárga szakaszt kivéve, Barcsig magas kockázatú a 6-os út.

 

Érdemes vigyázni, ha valaki errefelé utazik Horvátországba.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-