Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.09.

Népligeti gyilkosság: Több száz ember a rendőrség látókörében

5 millió forintot ajánlottak fel a nyomravezetõnek. Lassan egy hónapja nem találják a kegyetlen elkövetõt.

Brutális gyilkosság történt Budapesten: ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, egy meztelen nő holttestére bukkantak október 13-án a Népligetnél. A nyomvizsgálók hosszasan helyszíneltek, nem véletlenül: egy cigarettacsikken DNS-t rögzítettek. Ezen kívül az áldozat körme alatt emberi bőrfoszlányt találtak, ami ugyancsak megkönnyítheti a tettes azonosítását. A nyomok arra utalnak, hogy a nő, akit a fejére mért ütésekkel öltek meg, kétségbeesetten próbálta védeni magát.

Mint ahogy a %RIPOST% megírta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön közleményben jelezte, hogy ötmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az emberöléssel kapcsolatban, ugyanis

lassan egy hónapja nem találják a kegyetlen gyilkosság elkövetőjét.

A rendőrség egyelőre hallgat arról, hogy történt-e nemi erőszak, megszólalt viszont a meggyilkolt asszony lánya. Facebook-profilján azt írta:

Szeretném közölni, hogy mindenkivel, hogy édesanyám elhunyt. Gondolom, hogy sokan olvasták, hogy a Népligetben találtak egy meztelen holttestet. Ez édesanyám... a rendőrök szerint 100% hogy ő az. Volt, amilyen, de ő jó ember volt.

A %RIPOST% megkereste az ügyben a BRFK-t, ám a nyomozás érdekeire való tekintettel szűkszavúan csak annyit árultak el, hogy már több mint 250 embert hallgattak meg az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-