Létrehozva: 2017.09.25.

Netes videón vallott a nemi erőszakkal gyanúsított magyar fiú

Hiába került elõzetesbe az a 17 éves fiú, aki múlt héten megtámadott egy lányt a Heves megyei Átányon, a kedélyek továbbra sem csillapodnak. Mint a Ripost megírta, a polgármester jogtalanul tette közzé a gyanúsított nevét, címét a település honlapján.

Szabályosan üldözik Átányon azt a családot, amelyiknek legfiatalabb tagja múlt hét szerdán a helyi fodrászüzletben megtámadott egy lányt. Az első hírek még arról szóltak, hogy a srác meg akarta erőszakolni a nőt, és letépte a ruháját, mára azonban ez nem biztos. A legelső tanúvallomásban ugyanis még az szerepel, hogy a lány ruházata ép volt, csak megtámadták, a szeme alá kapott egyet, később már a szexuális zaklatás is belekerült a jegyzőkönyvekbe. A család úgy tudja,

a faluban üléseket tartanak arról, hogy ki kéne lakoltatni őket.

Érdekes, hogy a támadással megalapozottan gyanúsítható fiú szerepel a Jobbik propagandavideójában, amit Átányon forgatott Zagyva Gyula György. Ebben a srác egy társával a polgármesteri hivatal előtt nyilatkozik, és beismeri, hogy drogozott. Feltételezhetően a támadást is bedrogozva követte el…

A helyiek szerint mindenki tudja, kitől lehet a faluban drogot vásárolni, a fiatalok pedig nem bújnak el, sőt legtöbbször a falu központjában randalíroznak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-