Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.12.

Novák Katalin: Még több gyermek mehet bölcsődébe

A kormány családi bölcsõdék létrehozására kiírt pályázata alapján - 465 millió forint támogatásból - 726 bölcsõdei férõhely létesül a következõ évben.

Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Érden az Otthon Melege Családi Bölcsőde Hálózat családi bölcsődéjében tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormányzat által nyújtott jelenlegi pályázati támogatással,

az összes családi bölcsődei férőhelyhez képest, közel 11 százalékkal növekszik a családi bölcsődék részaránya.

A három év alatti gyerekek ellátására 52 milliárd forintot biztosít a jövő évi költségvetés, ami közel ötszörös emelkedés a 2010-es 11 milliárd forinthoz képest. Emellett közel kétszeresére emeli a kormány a családi bölcsődék finanszírozását jövőre, hogy a szülőknek is kevesebbe kerüljön a gyerekek ellátása.

A kormány szeretné, ha a bölcsődei ellátás területén jelentősen nőne a magánszereplők száma, ha az állam vagy az önkormányzatok által fenntartott intézmények mellett minél több családi és munkahelyi bölcsődei hely létesülne.

Kovácsné Bárány Ildikó, az Emmi bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a csaknem 50 ezer bölcsődei ellátást biztosító férőhelyből több mint 6400 családi bölcsődei.

A családi bölcsődék férőhelybővítésére kiírt pályázatra 104 pályázat érkezett, közülük 67 részesül támogatásban, és összesen 110 új családi bölcsőde létesül.

Azért, hogy a családi bölcsődék hosszú távon is működőképesek maradjanak, illetve a térítési díj összege csökkenjen segítve ezzel a családokat, emelkedni fog az állami támogatás fajlagos összege. Emellett azok a fenntartók, akik sajátos nevelési igényű gyermekeket, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket is ellátnak, az alapnormatíván felül plusz forráshoz is juthatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-