Létrehozva: 2019.01.31.

Novák Katalin: Saját házat akarnak a magyarok

Mintegy 95 ezer családot segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ez körülbelül négyszázezer embert jelent - közölte az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin azt mondta, az otthonteremtés egyik célja, hogy segítsen a fiatal pároknak abban, hogy saját tulajdonú otthonban vállalhassanak gyermeket.

Magyarországon ugyanis saját tulajdonú házban szeretnek élni az emberek.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy tavaly decembertől bővültek a hitellehetőségek,

a kétgyermekesek tízmillió forint hitelt vehetnek fel, a nagycsaládosoknak járó hitelt pedig másfélszeresére emelték.

Szerinte ezek tovább növelik majd a csok népszerűségét.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a gyed maximuma 208 ezer forintra emelkedett, ez a kétszerese a 2010-es összegnek.

Tavaly duplájára nőtt a hallgatói, diplomás gyed időtartama is, így már két évig vehetik igénybe az egyetemen tanulók, illetve friss diplomások ezt a juttatást.

Az államtitkár úgy véli, a csok segíti az országon belüli mobilitást, de a falusi csoknak, amelyet az ötezer fő alatti településeken lehet majd igénybe venni, vidéki megtartó szerepe is van.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-