Létrehozva: 2016.01.07.

Páncélozott limuzin, mesterlövészek: óriási készültség Cameron érkezése miatt

Soha nem tapasztalt titkolózás elõzi meg David Cameron brit miniszterelnök budapesti látogatását, ami persze nem is csoda, a világ egyik legnagyobb hatalmú vezetõje, a terroristák egyik elsõ számú célpontja érkezik a magyar fõvárosba.

Hatalmas titkolózás előzi meg David Cameron brit miniszterelnök budapesti villámlátogatását. Annyi információ sem szivárgott ki, mint Vlagyimir Putyin tavalyi látogatásakor. Annyi biztos csak, hogy Cameron a Parlamentben tárgyal Orbán Viktorral, később pedig Áder Jánossal találkozik. Csak az útlezárásokból valószínűsíthető, hogy

a Hősök terén koszorúzni is fog.

Szerda este óta ugyanis tilos megállni többek között az Andrássy út, az Oktogon, a Kodály körönd, a Felvonulási tér, a Kós Károly és az Olof Palme sétány egyes szakaszain és a Hősök terénél. Az autókat tegnap este elszállították, a csatornafedeleket két napja lehegesztették, a kukákat az utolsó pillanatban leszerelték. 

A %RIPOST% kereste a Külügyminisztériumot és a Miniszterelnöki Kabinetirodát is, ahol udvariasan elhárították az érdeklődésünket. Az orosz elnök látogatásakor annyit lehetett tudni, hogy többfogásos ebéddel készül a magyar fogadóbizottság, és mint kiderült,

a húsleves kifejezetten ízlett is Putyinnak.

Cameron esetében erről sincsenek információk.

A rendőrség közlése szerint a Terrorelhárítási Központ és az Országos Rendőr-főkapitányság a brit partnerszolgálatok szakembereivel együttműködve készítették elő a delegáció biztosítását. "Egy nemzetközileg védett személy látogatása esetén szükséges valamennyi személy- és létesítményvédelmi intézkedést életbe léptettük" - mondták a %RIPOST%-nak.

A biztonságpolitikai szakértők szerint a legmagasabb szintű védelemben részesítik David Cameront, ugyanis több terrorszervezetnek is az egyik első számú célpontja. A lezárások, elterelések mellett természetesen páncéllimuzinban járja be a várost, és

mesterlövészek óvják minden lépését. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-